PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Egy leendő táborozó talán legnagyobb félelme, hogy talál-e neki megfelelő társaságot, be tud-e illeszkedni a közösségbe. Zita annyira jól érezte magát a PEOPLE TEAM kecskeméti táborában, hogy a PT-t a nyári programjainak részeként képzeli el.

„Amikor először jártam a PT-ben, senki nem volt ismerős. Attól tartottam, hogy nem tudok barátságokat kialakítani, de egy jó és elfogadó közösséget találtam, ezért idén is jelentkeztem.

Azért szeretek táborozni, mert kikapcsolódom, és addig sem otthon unatkozom – őszintén örülök, hogy kimozdulhatok otthonról, egyszerűen csak jobban szeretem a szabadidőmet máshol tölteni. A szüleim is tudják, hogy biztonságban vagyok a táborban, és egyébként is bíznak bennem.

A PT-ben nagyon jó barátokat szereztem, ezek a barátságok a mai napig tartanak. Úgyhogy aki azon gondolkodik, hogy kipróbálja-e a tábort, annak azt tudom javasolni, hogy ne féljen, és ne gondolja túl, mert úgyis lesznek barátai.

Az első nap csoda jó volt, az utolsó nap pedig szomorú. Viszont az szuper, hogy több turnuson is részt lehet venni – 2024-ben már négy turnusra is jelentkezhetünk!”

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Gyerekszem

A Hangár a kedvenc

Z. élményei: Amikor a PT táborban voltam, már az első nap nagyon jól éreztem magam. Az angoltáborba jelentkeztem, és a…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A legjobb hot dog a világon

S. élményei: A táborban az angoltanárok voltak számomra a legnagyobb meglepetések. Nyilván egész életemben találkoztam már egy csomó külföldivel, de…

Még több