A vihar kitombolta magát, és elvonult három óra körül. Még azért hallatszott a távoli mennydörgés. Mindenki fellélegzett. Nem gondoltam volna, hogy az igazi móka még csak most kezdődik. Mindenki csuromvizes volt, és hullafáradt. Raktáros megpillantott a hangár előtt keletkezett tóban néhány elhagyott vízipisztolyt. Óvatosan megpendítette, hogy ennél nedvesebbek már úgysem lehetünk. Az ötlet nagy tetszést aratott. Hamarosan két kommandós csapat vadászott egymásra. Gondosan ügyeltünk arra, hogy a gyerekek ne vegyék észre. Egy órával később hajnalodni kezdett. Úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk a háborúsdit, mert az előttünk álló napot is végig kell csinálni. Egy forró zuhany után végre vízszintesbe kerültem. Olvasásról szó sem lehetett.
FLX01 | Irány a tábor!
Péntek délelőtt 11 óra van, megérkeztem a PEOPLE TEAM nyári táborba. Gyerekek még nincsenek, majd vasárnap jönnek, összesen 452-en. El…










