A PEOPLE TEAM nyári táboraiba 7 és 17 év közötti jelentkezőket várnak, ezért a most 17 éves Kata attól tart, hogy táborozóként már nem vehet részt a PT-ben. Erről, a felnőttségről és a sírásról is beszélgettünk vele.
Milyen volt az első nap a PT-ben? És az utolsó?
Az előző alkalommal használtam először a fel- és lejutáshoz a liftet. Furcsa belegondolni, de lehet, hogy utoljára. Azért reménykedem, hogy még visszamegyek. (Mehetek?) Amíg van ez a remény, a lezárás nem tűnik olyan véglegesnek. De azt nem szeretem, amikor kiürül a hangár. A turnusváltások már az elejétől a kedvenc napjaim közé tartoztak. Minden olyan békés, a reggeli a bolti dobozokban van kirakva, elvihetsz egy doboz humuszt, egy zacskó bébirépát és egy még felbontatlan lazacfilét, és senki se szól, senki se néz, később is kelsz fel egy órával, még így is bőven van idő feltöltődni, amíg meg nem jön a következő csapat, és újra bele nem lendülsz az ismerkedésbe. Lemerült az agy, be kell melegítenie, nehogy lesérüljön a boldognak levésben. De az utolsó nap más. Az az üresség felzabál. Különösen, ha már a busz is elment. Akkor nem tudsz nem gyászolni egy kicsit. A sírás azért ilyenkor sem megy. Azt hiszem, ilyenkor kicsit én is kiürülök a hangárral együtt.
Mi leszel, ha nagy leszel?
Felnőtt. És milyen abszurd gondolat is ez! Hogy egyik nap még gyerek vagy, aztán hopp, elfújsz 18 szülinapi gyertyát, és a világ teljesen más szemmel néz rád. Per pillanat leginkább egy, a valóságban nem létező entitás szolgája szeretnék lenni, mert az életem nagy részét egy ilyen erőkről szóló podcast hallgatása tölti ki, és megtehetem, hogy erről álmodozom, mert gyerek vagyok, az ilyen meg van engedve. De az igazán abszurd az, hogy még ez az értelmetlen, valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott válasz is biztosabb pont számomra, mint bármi, amit a jövő hozhat. Azt még nem tudom, felnőttként mi szeretnék majd lenni. Remélem, valami létező.
Igaz, hogy a PT-ben aludhatunk trambulinon, ágyneműtartóban vagy asztalon?
Az utolsó este mindig ottalvós buli. Ez már-már törvény. Nem tudom, hogy tényleg kényelmes-e a padló, vagy csak ennyire ki van már akkorra mindenki merülve.
Kik a legjobb diákok?
Egyszer szeretnék találkozni egy tőzsdés táborozóval. Még nem volt rá alkalmam, de úgy érzem, tudnom kell, milyen indíttatással választja valaki azt a szekciót. Ezt nem ellenségeskedésből mondom, épp ellenkezőleg, valamiért lenyűgöz annak a gondolata, hogy lehet, hogy valahol a táborban tízévesek járkálnak öltönyben, és árfolyamokról vitatkoznak. Már ha egyáltalán LÉTEZNEK tőzsdések. Még sosem láttam őket. Tudnom kell, hogy mivel foglalkoznak, és miért, vagy miért pont itt. Néha, álmatlan órákon, felmerül bennem, hogy jelentkezek a szekcióba, bár még nem döntöttem el, hogy az engem már-már felemésztő kíváncsiság elegendő indíték-e arra, hogy feladjam az integritásomat, és csatlakozzak a gondolataimat kísértő, fejemben mindig hajukat oldalra fésülő, nyáron is nyakkendőt hordó ifjú kapitalistákhoz.
