Éjjel negyed kettőkor a táborvezető jelentést kapott az alagsorban elhelyezett számítástechnika-részlegről: bokáig áll a víz. A portás néni már értesítette a tűzoltókat, mert szivattyúzásra lesz szükség. Addig az IT-tanárok árvízi hajósként mentették a kábeleket. Szerencsére néhány hosszabbító kivételével semmi nem volt a földön.
Fél óra múlva még mindig ömlik a víz a kazánház ajtaja alól. Néhány önfeláldozó kismókus partvisokkal terelgeti a liftaknába az áradatot. Így legalább a kukták konyháját sikerül szárazon tartani.
A portás néni újra telefonál a tűzoltóknak. Sajnos nem tudnak még jönni, egész Kecskeméten tombol a vihar. Legalább száz hívásuk van. A mindig szelíd hölgy ezúttal ellentmondást nem tűrő hangon követeli az azonnali mentést. A gyerekek érdekében fúriává változik. Nem is csoda, hisz a kis unokája a negyediken alszik. Közben nekem a második pár cipőm ázik ronggyá. Azt hiszem, strandpapucsban folytatom. Úgyis mindegy már.
